pár dolog karácsony előtt, amit nem kéne (de mégis csinálom, és olyan jó!)

… avagy bűnös élvezetek karácsonyra hangolva. 

close up photo of christmas lights
Photo by Jimmy Chan on Pexels.com

  • nagyjából nincs már a lakásnak olyan pontja, ahol ne lógna fényfüzér. ráadásul a nagyja elemmel működik (legalább már tölthető elemekre váltottunk :))
  • nagyjából bármit képes lennék megvenni, ami mézeskalács ízű vagy illatú.
  • nagyjából bármit képes lennék megenni, ami mézeskalács ízű vagy illatú.
  • holott kb. százszor beszéltük át, hogy a gyerekek nem kapnak tőlünk semmi extrát karácsonyra, mégis minden nap találok valamit a neten, vagy valamelyik üzletben, ami nanáhogykell. (Mondtam már, mennyire nehéz tudatos vásárlónak maradni ünnepek előtt, pláne, ha kicsi gyereked van?)
  • puha zokniban és pizsamában flangálok a nap nem elhanyagolható részében, súlyosbító tényezőként életem szerelme előtt (Férj az, nem kell megijedni). #ididhyggebeforeitwascool
  • christmas couch feet girl
    Photo by Tookapic on Pexels.com
  • szívem szerint a csapvizet is melegítve innám
  • kb. a rántottát is megszórnám fahéjjal, vagy karácsonyi fűszerkeverékkel
  • nagyjából száz film sorakozik a megnézendők listáján, de én a Netflix karácsonyi giccsfilmjeit nézem… vagy a Neveletlen hercegnő, esetleg Bridget Jones naplóját, Igazából szerelmet nagyjából századjára (és még vár a Rossz anyák karácsonya, én kérek elnézést)
  • német karácsonyi dalokat hallgattatok a gyerekkel, meglepődöm, hogy még emlékszem a dalszövegekre (kb. általános elsőben tanultam)…
  • … aztán elsírom magam csak úgy :D #momlife
  • mindenkit próbálok ilyenkor a szokásosnál jobban szeretni – ezért lelkifurdalásom van, ha úgy érzem, nem tettem eleget a szeretteimért, szóval kb. állandóan
  • kényszeresen csempészek minden nap valami pirosat az öltözködésembe (jobb esetben piros rúzs, rosszabb napokon vörös szemek)
  • állandó nassolhatnék és süthetnék
  • kényszeres nosztalgia (jaj képzeld szívem, kiskoromban ezt a dalt hallgattuk kazettán minden karácsonykor, és akkor anyukám ezt a sütit sütötte, és ilyen színű zokni volt rajtam…)
  • kényszeresen próbálok mindenkit ünnepi hangulatba hozni (látod a karácsonyi kivilágítást? látod? hallod a karácsonyi zenét? ugye szép? uggggyeee szééép?!?!?!)

Nektek is vannak ilyen hóbortjaitok?

square red green and white striped gift box with lights
Photo by Lisa Fotios on Pexels.com

Nyugodt, békés ünnepeket kívánok Mindannyiótoknak! :)

miért és hová sietek?

img_20181020_142346

Egyik délelőtt a megszokottól eltérően felöltöztettem a gyerekeket, és elindultunk sétálni. Nyilván ez kb. 30 perces előkészületet igényelt alaphangon, de most magunkhoz képest sikerült gyorsan, rutinosan nekiindulni a lakótelepnek. Elsődleges úticélunk a közeli posta volt, egy csomagot szerettem volna átvenni. Utunk keresztezi a villamos vonalát – ha már ott voltunk, gondoltam, miért ne, szálljunk fel, menjünk egy megállót. Kis Kékszemű természetesen imádta. (Mókás dolog ez, hogy egy kétéves mennyire tud még örülni annak, hogy villamosozunk egyet. Már alapból tüneményes, ahogy csillagó szemmel, lelkesen kapaszkodik – ezt pedig később csak fokozza, amikor leszállás után megköszöni a villamosnak, hogy elhozott minket, és integet is neki :D) A postán is sikerült kulturáltan megjelennem és ügyintéznem a két gyerekkel: a mostanában megszokott hisztik, sírógörcsök is elmaradtak.

img_20181102_103427

Mivel Kis Kékszemű nem igazán reggelizett otthon (és én sem), beígértem neki egy Lipóti-kakaóscsigát tízóraira. A zsákmányt egy közeli padon ücsörögve ettük meg. Micimackót is megetettem. Közben kibeszéltük az előttünk álló teherautót, a hulló leveleket, a kutyusokat. Micimackó elaludt, mi pedig tovább sétáltunk. Próbáltam noszogatni a kisasszonyt, hogy gyorsabban haladjunk, hogy el tudjunk menni a közeli játszótérre is.

Kezdtem már ideges lenni, mert most itt volt a lehetőség, hogy kettesben játsszunk, míg Öcsi alszik, és látszólag ez a pici lányt egyáltalán nem hatotta meg. Minden levelet felvett, minden hangyát megnézett, minden kavicsot megszámolt. Aztán egyszer elhaladt mellettünk egy anyuka és egy hétéves forma kislány. Anyuka a számomra sem ismeretlen, szemrehányó hangon noszogatta a lányát: jaj ne bámészkodj már, haladjunk, sosem érünk oda, siess már! Első gondolatom az volt, hogy miért kell zaklatni azt a szerencsétlen kislányt, hiszen épp hogy csak megnézett egy csipkebogyót egy ágon… aztán belém hasított a felismerés, hogy hiszen én is pontosan ezt csinálom. Viszont, míg a másik család életébe nem látok bele (tényleg muszáj néha nagyon sietni, kerül, amibe kerül, attól még nem lesz valaki rossz anya, hogy próbálja tartani a tempót), magamtól muszáj volt megkérdeznem: miért és hová sietek most annyira? Kb. egy km-re vagyunk a lakásunktól, az idő kellemesen felhős, a kisebbik gyerekem alszik, a nagyobb pedig békésen nézelődik, felfedezi a világot. Mindenki megfelelően van öltözve, mindenki jóllakott, van ivóvíz nálunk és vészhelyzet esetére a telefon. Ja, és csak minimál házimunka vár otthon, de az megvár. Akkor mi az idegeskedés oka? Miért akarom erőszakkal elvinni a lányomat a játszótérre, ha ő most éppen a lehullott faleveleket akarja nézegetni?

Végül nem jutottunk el a játszótérre, ahogy terveztem. Ellenben láttunk lehullott vadgesztenyét, makkot, tobozt. Megbeszéltük, hogy ősszel lehullanak a levelek a fáról. Találtunk egy régi, fával körberakott homokozót. Itt egy órát mászkáltunk körbe-körbe, a farönkökön egyensúlyozva. Kis Kékszemű hihetetlenül kiegyensúlyozott volt, egyszer sem kellett rászólnom semmi miatt. Miután Kismackó felébredt, hazasétáltunk. A társasház előtti játszótérre is bementünk, a pici lány csúszdázott és hintázott még egy kicsit, mielőtt elfáradt volna. Végül magától mondta, hogy menjünk haza ebédelni. A nap hátralévő részében továbbra is nagyon nyugodt és vidám volt, hiszti vagy dacoskodás jeleit egyáltalán nem észleltük.

Ezután a nap tán meg kellett kérdeznem magamtól, hogy miért is rohanok mindig annyira. Eszembe jutott, amikor nagy pocakkal, szülési szabin eljártam sétálgatni a környékre, és úgy szedtem a lábam, mintha sietnem kellett volna valahová – pedig semmi okom nem volt rá. Mennyivel másabb volt úgy a babavárás, hogy felhagytam a rohanással, sokat pihentem, nézelődtem, üldögéltem a parkban! (Mondjuk a második babavárás már nyilván nem nagyon lehetett ilyen nyugis, akkor sem, ha Kis Kékszeműre éppen nem nekem kellett vigyáznom.)

autumn autumn leaves branches danger

Photo by David Whittaker on Pexels.com

Rá kell vennem magam, hogy ne akarjak rohanni mindenhová. Ha tényleg időpontra kell mennünk, akkor jó sok időt rá fogok hagyni a készülődésre, elindulásra. Ha nem cseszegetem a gyerekeket állandóan azzal, hogy jaj elkésünk, jaj nem érünk oda, talán ő sem lesz sík ideg, és nem kap hisztirohamot már az ajtóban, hogy ő mégsem a rózsaszín, hanem a kék sapkát akarja felvenni. Így ősszel, télen egyébként is aktuális ez a lassítás, a SLOW, a dolgok megélése, átélése a folytonos multitasking és rohanás helyett.

beverage book caffeine coffee

Photo by Pixabay on Pexels.com

Hogy mit jelenthet ez számomra gyerekek nélkül? Beülős kávézást. Duna-parti ücsörgést, beszélgetést. Chat helyett telefonhívást. Olvasást – háttérzaj, zene nélkül, otthon, nyugiban, nem a buszra vagy orvosra várva. Összebújást a kanapén – nem filmezést, nem egyebet, csak ölelést, szó nélkül (ehhez nem feltétlenül kell szerelmesnek lenni – háziállat, családtag is kiválóan alkalmas egy ölelésre). Kényelmes tervezgetést a naptár előtt. Éneklést a zuhany alatt. Szöszölős lomtalanítást. Nyugodt, ráérős sétákat, csak a séta kedvéért, “céltalanul”.

light sunset people water

Photo by Negative Space on Pexels.com

Mit jelenthet ez gyerekkel? Arra sétálni, amerre a gyerek szeretne. Hagyni, hogy nyugodtan nézze meg a századik istenverte kavicsot is. Nem erőszakoskodni vele, hogy márpedig menjél hintázni – ha nem akar. Palacsintát sütni reggelire, akkor is, ha a kekszet könnyebb elővenni. Tésztát gyúrni együtt, akkor is, ha kiszóródik a liszt a földre. Felöltöztetni a pocsolyába ugráláshoz, nem eltiltani tőle. Nem tévézni evés közben. Tíz különböző tornyot építeni a kockákból. Reggel simogatni a kis fejüket az ágyban, ahelyett, hogy azonnal kezdődne a ruhacsere, peluscsere, reggeli rutin. Összebújni velük a takaró alatt, bunkit építeni.

Szerintetek mivel folytathatnánk még a sort? Nektek mit jelent a SLOW?

 

pár dolog, amitől jobb

Ha kérdeznétek, milyen kétkisgyerekkel anyának lenni, az őszinte, gondolkodás nélkül adott válaszom a következő: kurvanehéz! A fáradtság és lelkifurdalás olyan szintjét ismertem meg, amit korábban elképzelni sem tudtam. Természetesen imádok a két szeretnivaló, mosolygós, rakoncátlan kismanó anyukája lenni – a világ egyik legjobb érzése, amikor Kis Kékszemű reggel kócosan kimászik az ágyából, kiszalad a nappaliba, mert megnézi Öcsit, megsimizi a lábát, és vigyorognak egymásra, mint a tejbetök. Ugyanakkor szinte felapróz az a szintű feladatmennyiség, amit elvárok magamtól, és a sokrétű szerep, amelyekben igyekszem nap mint nap helytállni. Sokszor érzem úgy, hogy egyszerűen nem bírom tovább, pláne, ha megcsúszom a feladatokkal, és még 3 órát sem sikerül nyugalomban átaludni éjszakánként. Hogy mégse boruljak ki teljesen (mert valakinek vinnie kell a bizniszt, életben tartania a srácokat…), van pár dolog, ami számomra instant gyógyír a depresszió és hisztéria ellen.

ogre.jpg

Mint a hagyma, többrétegűek vagyunk… (Kép: quotesgram.com)

Olvasás folytatása

gondolatok a nyilvános szoptatásról

Ha van téma, ami mostanában rendesen megmozgatja a közvéleményt, akkor a nyilvános szoptatás az egyik. Mindenkinek van róla véleménye – a leghangosabban pedig ugye azok hangoztatják, akik sose szoptattak még (az abortuszról is ugye nyolcvanéves, megkeseredett, rasszista öreguraknak van a leghatározottabb véleménye). A reakciók általában nagyon szélsőségesek: vannak azok, akik szerint a szoptatás magánügy, és mindenki csinálja négy fal között; mások szerint diszkréten bárhol, bármikor, nyugodtan; vannak az ősanyák, akik üvöltve követelik a jogot maguknak, hogy bármikor, bárhol, bárhogy megetethessék a gyereket, és egyenesen leszólják az, aki ezzel nem ért egyet; néhányan pedig a melegfelvonuláshoz hasonlítják a nyilvánosan szoptató anyukákat – tudjátok, hiszen a melegekkel sincs semmi baj, míg otthon, a négy fal között, na (van, aki komolyan így gondolja: https://24.hu/szorakozas/2018/01/16/doszpot-evelin-a-nyilvanos-szoptatas-olyan-mint-a-melegfelvonulas/). Érdemes rákeresni a témára: gyakorlatilag egymást váltják az ellentétes vélemények. Hol van hát az igazság, és mit kezdjen magával az újdonsült anyuka, aki kénytelen volt kimozdulni otthonról a babával, és etetésidő van?

Olvasás folytatása

pár dolog, amit jó tudni a második szülés előtt

  • Alapszabály, hogy minden szülés más.
  • Hiába próbálják elhitetni Veled, hogy másodjára minden sokkal gyorsabban megy, illetve magától megy, ez nem feltétlenül igaz.
  • Ha az első terhesség utolsó hónapja 365 napig tart, akkor a második terhesség utolsó hónapja 86345 napig.
  • Míg az első szülésnél azért izgulsz, mert nem igazán tudod, mi fog történni, a másodiknál nagyrészt azért izgulsz, mert sejted, mi fog történni.
  • Anno azt mondták nekem, és magam is azt tapasztaltam, hogy az újszülöttek az első napot átalusszák, és a második napot végigeszik. Nos, ezt annyival egészíteném ki, hogy néhány baba – különösen a fiúk – az első napot is végigeszik. Aztán az első éjszakát is. Majd a második napot is. Majd addig esznek éjjel-nappal, míg valahogy el nem telik az első pár hét, a kicsi már a hat kilót veri alulról, a párod pedig már azért agyon akarod verni, ha csak rápillant a melleidre. (Mert már az is fáj.)
  • Második és többedik babák szoptatásánál készülj fel előre iszonyatos fájdalomra has-alhas táján. Meglepi: ez természetes és normális! A szoptatás (ill. az oxitocin, ami közben termelődik) méhösszehúzódásokat generál, ami bitang módon tud fájni. Néha annyira, mint egy rendes fájás vajúdás közben.
  • Az előbbiből következik, hogy ha a nővérek fájdalomcsillapítóval kínálnak, fogadd el, max elteszed későbbre.
  • A fájdalomért cserébe viszont számíthatsz rá, hogy a szerveid hamarabb húzódnak vissza eredeti pozíciójukba.
  • A hajnalba nyúló szoptatásokat segít elviselni némi csoki és okostelefon – a könyvet nem ajánlom, elálmosít. Persze ha a kicsi nyugodtan eszik, és nem kell büfiztetni tízpercenként, akkor inkább szoptass fekve, és aludj! :)
  • Extrán emlékeztesd magad a folyadékpótlás fontosságára, készíts a stratégiai pontokra teli vizeskulacsokat (totyogó tesó mellett a pohár vizeket nem ajánlom), és igyál, amennyit bírsz.
  • Legyen otthon egy paracetamol hatóanyagú fájdalomcsillapító és Normaflore. Remélhetőleg nem lesz rá szükség, de sok problémát ezekkel könnyedén orvosolni lehet.
  • A kényelmes szoptatós melltartó a legfontosabb alapdarab. Nem érdemes rajta spórolni, mert ha bevág, nyom, mellgyulladást okozhat. Bonprixen egész jó darabokat lehet kifogni.
  • A tej beindítására az igény szerinti szoptatás mellé továbbra is az alkoholmentes sört vagy söritalt ajánlom. Ha nagyokat kortyolsz belőle, mély átéléssel, egészen beleélheted magad, hogy igazi sört iszol :D
  • Szoptatás közben kiválóan lehet a nagytesóval is foglalkozni. Amíg olvastok, rajzoltok, mondókáztok vagy énekeltek, ő sem érzi elhanyagolva magát.
  • Ha megszakadsz, hogy mindenkinek jó legyen, akkor sem lesz jó egyszerre mindenkinek. Ez van, ebbe bele kell törődni, és lehetőleg nem szabad belebetegedni. Majd idővel jobb lesz.

Kép: Lucy Scott

+1: Bármilyen piszok nehéz időszak jön szülés után, emlékezz rá, hogy ezt is csak túl kell élni. Akár mirelitpizzán, minimál takarítással, anyós segítségével… Viszont mindenképp bújjatok össze mindannyian, legalább pár percre naponta, mert a nagytesó(K) és apa akkor is igénylik, ha nem látszik rajtuk. És Te is igényled.

zöldülünk #4 – random tippek a fenntarthatóbb háztartáshoz

Továbbra is szerteném leszögezni, hogy végképp nem tartom magam a hulladékmentesség nagykövetének – sok-sok dolgon tudnánk még változtatni, ha nagyon megerőltetnénk magunkat. De az erőlködés valahogy sosem sül el jól. Viszont az elmúlt fél évben rengeteg olyan változást eszközöltünk az életvitelünkben, amelyekkel remélhetőleg a környezetünknek sem ártunk – vagy legalábbis sokkal kevesebbet, mint korábban.IMG_20180818_180849

Ebben a bejegyzésben csupa olyan dologról írok, amit mi valóban használunk, alkalmazunk a mindennapokban. Más oldalakon még rengeteg további ötlettel találkozhattok a fenntarthatóság témakörben, de a mi életünkbe azok már nem feltétlenül férnek bele. Példának okáért nem tudunk mosható pelenkára váltani, mert a lakásunk könnyen vizesedik, penészedik, az erkélyen meg a szomszédok cigiznek, és így is naponta megy le egy adag mosás. De mehetne kettő is…

Reményeim szerint így is sokaknak inspiráló lehet, hogy minimális energiabefektetéssel mennyivel “zöldebbek” lehetünk. És a legjobb az egészben, hogy az egyik lépés után szinte adja magát a következő. Ha egyszer rákaptunk az ízére, nehéz abbahagyni :)

Olvasás folytatása